Kocsival nekivágni Európának? Igen ám! Kb. egy hónapot szántunk rá, nagyon nem tervezve túl az egészet. Sokszor voltak olyan napok, hogy nem tuduk este merre leszünk, ez is ad egy fajta izgalmat!
Elindultunk Olaszország északi része felé. Első állomás…
Jesolo
Csak hallomásból ismertem ezt a helyet, de meg kell hagyni, hozta eléggé a formát. Azért választottuk, mert tengerparton van és közel Velencéhez. Kedves emberek, tenger és végre Olaszország!!
Szállás tipp:
- Almar Hotel: kicsit magasabb árkategóriájú, de kínálat van bőven, kevesebbért és persze többért is a városban
Velence
Jó sok évvel ezelőtt már volt szerencsém pár órára beugrani a vízi városba, persze, az idő múltával változik, hogy hogyan is éli meg az ember. Ha lehetett volna, én ki is hagytam volna a nem létező útitervből, de mivel Grant egész élete alatt sokat hallott róla, el kellett mennünk, hogy ő maga is megnézhesse. És mennyire megérte! Hányszor kell megtapasztalnom még, hogy ne alapozzak arra, hogy a múltban mi tetszett vagy mi nem, de annál inkább esélyt adni neki a jövőben. Lényeg a lényeg, szuper volt sétálgatni az utcák között, megtalálni újra a Szent Márk teret, aztán visszafelé Siri segítségével megtalálni egy éttermet. Bárhova mész, ajánlom, hogy vegyél helyi sim kártyát internettel. Sokszor jól jön az, ha kicsit elbizonytalanodsz, valamire rákeresnél, vagy használnád a térképet, navigációt, esetlegesen üzenni szeretnél a rokonoknak, hogy még egyben vagy.
Késő este Velencét elhagyva kicsit délebbre vitt az útunk.
Rimini
Egész egyszerű okoknál fogva választottuk következő állomásnak. Tetszett a neve és a tengerparton volt. Nem bántuk meg, gyönyörű tenger, hosszú bicikliútak, csuda jó reggelik mozzarelával, és egy éppen zajlódó gasztronómiai fesztivál: nagyon finom pezsgőborokkal, sajtokkal, olívaolajjal, likőrökkel, gluténmentes édeségekkel. Be is vásároltunk két fajta gyöngyöző borból, amit Nizzában a teraszon több mint jól esett el fogyasztani. A helyi boltokban jobbnál jobb borokat találsz 4-5-6 euróért, kicsit olyan mintha mindig akció lenne :).
Szállás tipp:
- Savoia Hotel: olcsóbb, de jobb fajta kedves személyzettel
Itt még nem volt elég Olaszországból, épp csak kezdtünk bele lendülni. Mindig is kíváncsi voltam Toscanára. Amúgy is a terv része volt a Francia Riviéra, úgyhogy elindultunk nyugat felé, és pár napig egy Firenze melletti faluban Pelagoban laktunk. Az odavezető út tele volt kanyarokkal, hegyekkel, de mindez megérte, mert gyönyörű látvány tárult elénk az út 3/4-nél. Hegyek, színek, illatok, olívafák, nekem valahogy ezt jelenti Toscana.
Én akkor érzem a legjobban magamat ha megyünk valahova (legyen az egy étterem, hotel, kis boltocska) és a helynek van lelke. Kapok egy kedves mosolyt, kicsit elbeszélgetünk, ajánlanak valamit, azt érzem, hogy kicsit többet kaptam mint az elfogyasztott ételt, italt.
A kis faluban egyetlen étterem volt. Annyit tudtunk róla, hogy a kiszolgálás nem valami gyors, csak olaszul beszélnek és amúgy finom ételeik vannak. Mi két olyan estét töltöttünk ott, hogy ha csak rágondolok mosolyognom kell. Két ultracuki nagypapa korú bácsi rohangált ide-oda az apró helyen, rengeteg mosollyal és segíteni akarással. Összes olasztudásomat bevetve beszéltük meg mit kéne aznap enni-inni. Első este mondtuk, hogy másnap jövünk megint, fel is ragyogott az a bizonyos mosoly, mikor betoppantunk második este éhes gyomorral.
Sikerült egy több mint 1 kg-os steaket rendelnünk. Szép volt, nagy volt, rettentően finom és nem tudtuk megenni. 🙂 Az este végén szívetmelengető kézrázás és arrivederci. Ez az egyik oka, hogy szeretek utazni. Nincs jobb, mint ezekre a szuper pillanatokra visszagondolni a föld egyik más helyéről.
Toscanát elhagyva, elindultunk a Francia Riviéra felé. San Remo-ban egy estét töltöttünk, majd másnap megérkeztünk
Nizzába
Megmondom őszíntén, ez volt az egyik kedvenc helyünk az út alatt. Sajátos hangulata van a városnak, kicsit nem is francia, de nagyon is európai. Nah meg, gyönyörű. Ha szereted a kék színt, irány Nizza. Félreértések elkerülése végett az alábbi képen semmi filter, és javítás. A valóságban egy az egyben így néz ki!
Több mint egy hét alatt láttunk sok mindent, kóstoltunk különféle ételeket, borokat, bámultuk a tengert a tetőteraszról és béreltünk egy kis lakást az AirBnb-n keresztül.
Ha szuper éttermet keresel, szívből ajánlom a következőket:
- Le Magnan: én ricottás spenótos raviolit ettem, ami isteni volt
- Pizza d’Or: 10 perc alatt elkészül frissen a pizzád, ami tökéletes, és 8 euró
- Attimi: olasz étterem, bio pizzával
- La Voglia: olasz étterem, hatalmas adagokkal, az én tésztasalátámat két napig ettük még otthon is
Szállás tipp:
- AirBnb: nagyon jó helyen, nagyon jó árért élvezheted a helyi mindennapokat, csak legyen energiád válogatni a sok lehetőség közül
Sainte-Agnes
Egy délutánra utaztunk fel a hegyekbe, kacskaringós, keskeny utcákon a hegy tetejéig, ahol ez a kis falu létezik és él. Az út végére a testem eggyé vált az autó kárpitjával, gondolom a tériszonyt összepárosítani hegyi utazással nem a legjobb, de ha ilyen szempontból lemondanék dolgokról, semmit se láttam volna életemben, szóval ezt is túléltem.
A kérdés, hogy miért mennek a túristák Sainte-Agnes-ig? Rettentő egyszerű a válasz. A látvány egyszerűen elképesztő. Bármerre nézel, ledermedsz, annyira szép. Láthatod a tengerpartot, közvetlenül Olaszország és Franciaország partjait. Másik irányba pedig hegyek, és hegyek. Ha kigyalogoltad magadat, térj be egy ebédre, és a teraszon ülve ismételgesd, hogy wow, el se hiszem, hogy itt vagyunk! Vigyázat, vicces pincérek!
Nóri, utólag is köszi az ajánlásért, magunktól nem hiszem, hogy felfedeztük volna ezt a csodahelyet!
Monaco
Nizzától 30 perces autóúttal (vagy akár busszal, vonattal) eljuthatsz Monaco-ba. Minél kisebb a terület, annál jobban lett beépítve, így lett a világ legsűrűbben lakott országa. Megnéztük a Monte Carlo Casinot, ahol péntek este lévén (talán nincs más szórakozási lehetőség) Ferrarik és tulajdonosaik jöttek mulatni, megpörgetve az autót a Casino előtti 150 m-es úton, hogy leparkolják a járgányt. Szerintem 15 perc alatt több 100 millió értékű autót láttam mint eddigi életemben összesen, nah meg szilikont :).
Barcelona
Elérkezett életem egyik várva várt pillanata, végre láthattam Spanyolországot! Régóta szerettem volna már eljutni ide. Túristák roskadásig, 30 fok árnyékban, a tengerpart fullon, de a sangria annyira jó, hogy arra nincsenek is szavak.
Aztán ott van a tapas és a mamas, éttermek, éttermek hátán, és ha kikerülöd a túristacsapdákat, akkor nyert ügyed van!
Éhezni itt se kell!
Ha mexikói:
- Tlaxcal: guacamole házilag sütött tortillával, taco, margarita
Ha brunch:
- Can Dende: mimosa (pezsgő frissen facsart narancsléval), palacsinta, tojás minden formában, saláták
- Copasetic: tökéletes brunch, hummusz, gluténmentes burgerek, palacsinták
- Travel and cake: isteni saláták, tojásos ételek, kávé, bármi ami egy jó brunchoz szükségeltetik
Ha indiai:
- Bembi: autentikus indiai ételek
Ha vegán:
- Flax and Kale: vegán és nyers ételek izgalmasan tálalva, frissen facsart gyümölcslevek, zöldturmixok, smoothie-k, szín és ízorgia 🙂
Barcelona tömérdek lehetőséget biztosít, hogy elüsd az időt. Megmártózhatsz a tengerben, futhatsz a parton, mehetsz múzeumba, Park Güell, Casa Mila, Picasso, stb.
Szállás tipp:
- AirBnb: rengeteg, rengeteg lakás, szoba vár rád, jó áron
- W: nem budget árkategória, de a kilátásért megéri, különleges alkalmakra tökéletes választás
Egy hónap elrepült sokkal gyorsabban mint azt reméltük, és már Magyarországon is voltunk vagy 1-1,5 hétig, ezután szedtük a sátorfát és elindultunk a 2. EUTOTRIP-ünkre.
Ezt a posztot épp Londonból írom. Ma épp esőmentes jó idő van, úgyhogy kapom is a táskámat és metrózok egyet, hogy találkozhassak a Húgommal.
Hamarosan újabb poszt! De most tényleg!