Zamami Szigetén, Avagy Hogyan Sikerült Egy Futballpályán Aludnunk

Zamami Szigetén, Avagy Hogyan Sikerült Egy Futballpályán Aludnunk

Japán legdélibb részén jártunk, Okinawán, mely több, mint 100 szigetből áll. A központból, Naha-ból el lehet jutni pár környező kisebb szigetre hajóval, vagy akár repülővel is. Nekünk a választás Zamami-ra esett, amiről annyit tudtunk, hogy ott kristálytiszta a víz, és gyönyörű a part. Mi kell több, ugyebár?

1 órás hajóút után megérkeztünk, és láss csodát, tényleg kristálytiszta óceán fogadott.

Zamami sziget

Zamami szigete

Úgy terveztük, hogy az éjszakát a szigeten töltjük, később keresünk majd szállást, addig pedig biciklit bérelünk és felfedezzük a tengerpartot. Már előző este tudhattuk volna, hogy nem lesz az egész dolog gürdülékeny, mivel 7-8 elküldött emailre a szállásadóknak, visszajött 5-6 elutasító válasz, azzal, hogy fullon vannak. Nem baj, biztos lesz szállás, nem érdemes ezen aggódni!

A bicikli bérlés, 6 órára kb. 3000 Ft-ba kerül. Nem olyan olcsó, de megéri már csak a szabadság érzésért is!

Maga a sziget nem olyan hatalmas, elég hamar körbe lehet járkálni, főleg bringával, de állj készen, hogy van pár domb is!

Biking at Zamami Island in Japan

Két partot érdemes meglátogatni:

  1. Furuzamami beach
  2. Ama beach

Mindkettő filmbeillő gyönyörűséges látványt nyújt, azt már meg kell hagyni!

Furuzamami Beach

Furuzamami Beach

Amiért sokan érkeznek a szigetre, az a snorkeling és a búvárkodás. A sziget körül húzódó korallzátony gazdag élővilágot rejt, ezért gondoltuk mi is kipróbáljuk a snorkelinget, és tényleg láttunk pár Némó halacskát. Eddig megmondom őszintén sosem próbáltam ki ilyesmit. Talán félelem vagy nem tudom, de mindenesetre érdekes dolog volt!

Zamami island - Furuzamami beach

Furuzamami Beach

Nah, de térjünk vissza a szálláskereséshez. Én nem adtam fel, hívtam vagy 10 különböző másik szállást, hátha, de mind teltházas volt. Az utolsó hajó már elindult vissza Naha városába, úgyhogy nagyon úgy nézett ki a dolog, hogy itt szabad ég alatt éjszakázás lesz. Legalább az idő miatt nem kellett aggódnunk, 30 fok feletti hőmérséklet, úgy néz ki még vihar se lesz!

Kicsit még járkáltunk a sziget körül, próbálkoztunk személyesen pár vendégháznál, egyik tulajdonos mondta, hogy épp egy speckó japán ünnep van, azért van az összes szoba lefoglalva a szigeten! Nah, nesztek, ennek mindig muszáj utánanézni előre!

Teltek az órák, besötétedett. Valahogy a napfény nélkül minden olyan borús lett és a helyzet se tűnt olyan viccesnek már!

Elnéztünk az egyik japán izakaya-ba egy kis vacsorára és sörre. De éjfél után úgy döntöttünk, keresünk valami helyet ahol meghúzódhatunk. hajnalig. A végén ebből egy futballpálya lett, pontosítva a futópálya része a focipályának, mert, hogy az majd nagyon kényelmes lesz. Törülköző le, egymás átlarolása és aludtunk 5 órát egyhuzamban. Persze ez nem igaz! Én csak hallgattam a neszeket, a közelben lévő erdőből és vártam, hogy valami élőlény ránkugrik és egyben felfal. Valószínüleg ezeket a sorokat sem írnám ma már, ha az utóbbi bekövetkezett volna, de helyette maradt pár napig a fájdalom minden porcinkánban.

Mindenben van valami jó

Tartja a mondás, és én hiszek is ebben teljes szívemmel. Ahogy hajnalodott, felugrottunk a kényelmes futópályáról és elindultunk a tengerpartra, ahol az előző délutánt töltöttünk.

Ahogy az első napsugarak aranyra festették a homokot, a türkíz színű tiszta víz, és a reggeli frissítő fürdés az óceánban mindent megért, és el is feledtette az este viszontagságait! Mi pedig csak szimplán boldogok voltunk!

IMG_6696

IMG_6151

A reggeli 10-es hajóval vissza is mentünk Naha-ba és beleestünk a puha ágyba.

Jó muri volt, de hasonló dolgot nem ajánlok, ha utazol. Japán nagyon biztonságos ország, Zamamiban pedig még egy bűntény se történt, összesen 1 rendőr van az egész szigeten, mert egyszerűen nincs rá szükség, ugyanakkor máshol veszélyes lehet ilyesmit csinálni!

Vigyázzatok magatokra de azért ne féljetek kipróbálni új dolgokat!

Pin It on Pinterest