Elég volt Bangkokból, gondoltuk; irány az óceán, homok, napsütés. Egy azon napon lefoglaltuk a jegyet az Air Asia nevű légitársaságnál, két fő, úticél: Krabi, 100 dollárért. Ők nem csak Thaiföldön belül repülnek, eljuthatsz velük Kínába, Indiába, Malajziába, Ausztráliába potom összegekért.

A főváros után Krabi kisebb mennyországnak tűnt, nah de ne rohanjunk ennyire előre. Ezt megelőzte egy könnyed hajóút. A hotelünket, a Krabi kikötőjéről hajóval lehetett csak megközelíteni. A kikötőgáthoz érve adták tudtunkra, hogy a hajójuk sajnos elromlott, meg próbálnak szerezni egy másikat. Mindez nem lett volna nagy probléma, ha nem lett volna abszolút koromsötét.

10 perccel később “befutottak” egy long tail boat-tal, azaz hosszú farkú csónakkal. Fogalmam sincs hogy hívják magyarul, de beszéljen helyettem az alábbi kép.

Phiphi-Tour4

Képzeld el egy kicsivel nagyobb változatban. Nah mármost, a saját két darab, egyenként 30kg-os bőröndünknek, és mások csomagjainak a hajóorrban találtak helyet, mi pedig 2 párral, plusz 1 fővel egyetemben elfoglaltuk a helyünket. Könnyedén a beszállásnál billent egyet a hajó, úgyhogy ekkor a gyomrom felugrott a szívem helyére és ott is maradt egy ideig.

Ezután közel 10 perces út következett (vagy 2 órás?) a sötét éjszakában. A korlátba kapaszkodva kapkodtam a levegőért, majd a végén remegő lábakkal hagytam el a csónakot és kezdtem realizálni, hogy hova is érkeztünk. Másnap a következő látvány fogadott a teraszunkról.

letöltés

Percekig csak bámultam tátott szájjal, és persze már csak röhögtem az előző esti “megrázkódtatásokon”. Ugyan kit érdekel, ha ezen a mesebeli helyen lehetek?

Mi a Centara Grand Beach Resort-ban szálltunk meg. Ha minden igaz, az óceánra néző szoba 200 dollár környékén volt éjszakánként, kicsit húzós, de életreszóló élményt ad, az biztos. Találhatsz ennél pénztárcát kímélőbbet is a kínálatukból.

Az eszméletlen látványon kívül volt pár extra dolog, ami említést érdemel. A szobánkban volt egy emlékeztető, hogy ne felejtsük bezárni estére a teraszajtót elkerülve a nem várt vendégek felbukkanását. Ugyanis a hotel egy nemzeti park mellé lett építve, ahol majmok is vannak. Igen, majmok, akik néha fogják magukat, kinyitják az ajtót, és kirabolják a minibárt, megeszik, megisszák amit találnak, ellopják a száradó bikinidet vagy csak jópofáskodnak az erkélyen. Három napig láttunk vagy kettőt, de utolsó reggel sok garázdálkodott a környéken. Próbálkoztak lopni a reggeliből is. Szóval egyéni kis attrakciót biztosítottak a hotelnek. Ha érdekel, itt egy videó, ahol láthatod a Krabin játszódó majmok bolygóját. Mi sokat mulattunk rajtuk, de megmondom őszintén, ha egyik nap kint jógázom a teraszon és rámugrik az egyik a szavaszanah közben, lehet könnyedén szívrohamot kapok. Szóval éljen a kalandkedv, még ha kevesebb is van bennem annál, amire számítottam.

Krabit szerettük, Te is fogod, ha megnézed a következő képeket!

 

Már alig várom, hogy bemutassam Neked Koh Samui szigetét, gasztronómiáját. Hamarosan érkezik az újabb poszt!

 

 

 

 

Pin It on Pinterest

Share This