Kínában jártam egy nap erejéig!

Új-Zélandról Európába kicsit trükkös úton jutottam el, és gondoltam ha már lesz egy pár órám Guangzhou-ban, lehetne akár több is és még láthatok a városból is valamit, jobb, mint ha a reptéren töltenék el pár unalmas órát. Úgyhogy átraktam a második járatot egy nappal későbbre.

Hogy működik a vízum Kínában?

Kínába előre kell ígényelned vízumot a kínai konzulátuson, de pár reptéren van lehetőség  72 óra hosszáig vízummentes belépést kapnod, ha éppen átutazóban vagy. Ennek a feltételei, hogy legyen érvényes repjegyed amivel tovább utazol egy 3. országba, plusz a Kínában tartózkodásod ne haladja meg a 72 órát. Mivel nem vagyok vízum szakértő, és a szabályok változhatnak elég gyorsan, ajánlom, hogy nézz utána tüzetesebben a dolgoknak, mi is vétettünk egy hibát, Grant szeretett volna csatlakozni hozzám, de mivel ő Shanghaiban akart előtte átszállni, nem engedték tovább, és egyből Hong Kongba kellett onnan mennie. Tehát nem állhatsz meg két helyen Kínában, még egy minimális tranzitra sem!

Extra tipp: Shanghaiban meghosszabbították a vízummentes belépést, ott 168 órát, azaz egy hetet is lehet maradni.

Mi fán terem Guangzhou?

guang

Hong Kong-tól alig 145 km-re található hatalmas város, rendesen benne van a kereskedelmi keringésben, és rohamosan fejlődik.  Modern tömegközlekedés látja el a várost, sok-sok izgalmas dolgot tudsz belesüríteni még ha csak egy napod is van rá.


Egy nap történései

Este érkeztem meg a reptérre, onnan taxi vitt be a belvárosba a szállásomra. A nagy bőröndömet a reptéren hagytam egy megörzőben olyan 2500 Ft körüli összegért, így csak egy közepes méretű hátizsákkal kalandoztam. Nagyon egyszerű a taxirendszer, kövesd a Taxi kiírást, majd állj be a sorba és figyelj arra, hogy a sofőr kapcsolja be a taxiórát, miután megmutattad neki a címet. 4-5 ezer forint körül be is visznek egy közel 20-25 perc alatt.

Ha egyedül utazok, azért mindig óvatosabb vagyok és az esti egyedüli sétákat annyira nem tartom jó dolognak. A szállásom a Garden Hotelben volt, ami egy forgalmas negyedben található, úgyhogy tettem egy kis sétát, majd visszamentem a szobámba.

A másnap már sok-sok izgalmat tartogatott, éjfél körül indult csak a járatom, ezért tudtam, hogy este 8-9-ig van időm megnézni amit tudok. A hotelben elkeverték a foglalásomat érkezéskor. Ez egy tipikus példája annak, hogy minden valamiért történik, és nem érdemes hamar felkapni a vizet, sose tudhatod mit tartogat neked a sors. Történt ugyanis, hogy másnap, felszerelkezve a hátizsákommal, délben megjelentem a lobbiban, hogy akkor utánajárok a foglalás dolognak, majd nyakamba veszem a várost így a 40 fokban kiegészítve a 150%-os páratartalommal. Egy kedves német fiatalember segített utánanézni, hogy mi is történhetett. Még mindig nem találta a rendszerben a hibát, de felajánlotta, hogy megtarthatom a szobát aznap ameddig szeretném, teljesen ingyen. Így még gyorsan lezuhanyozhatok a reptérre indulás előtt és a hátizsákot se kell cipelnem a kánikulában. Ha ez még nem lett volna elég, elmagyarázta a metró használatát és adott pár tippet, hogy miket ejtsek útba. Elképzelhetitek az örömomet, felmentem a a szobába, ledobtam a hátizsákot, abban a pillanatban hívtak is telefonon, hogy megtalálták a foglalásomat. Ezek után boldogan nekivágtam a felfedező túrámnak egyedül egy kínai városban.

Hogyan indulj útnak?

A Guangzhouo-i metróvonalnak hála, sok mindent meg tudtam nézni relatíve kevés idő alatt! Nem kell félni a tömegközlekedéstől, rettentő egyszerű használni, és a kocsik minősége esélyesen veri a 3-as metrót és még olcsó is. Az egész sztori jegy helyett zsetonnal működik, szerezz be egy metrótérképet és az alapján egyszerű lesz az átszállás.

Yue Xiu Park

Elsőként ezt a parkot kerestem fel, telistele érdekes növényekkel, épületekkel, és a Zhenhai Torony is itt található, ahova külön belépőt kell fizetni. A parkban van zajmérő, érdekes volt, mert éppen el kezdődött egy nyári zápor, aminek hatására a zajszint felment 50 dB felé.

Yue xiu Park in Guangzhou

Szívesen maradtam volna még itt, de nagyon izgatott voltam még másik érdekes helyek miatt, úgyhogy egy újonnan beszerzett esernyővel elindultam a legközelebbi metró megállóhoz.

Shamian – sziget

Guangzhou kis ékszerdoboza. Odaérkezésemkor el is kapott egy európai hangulat. Ha utánanéztek a hely történetének, nyilvánvalóvá válik, hogy nem honvágyatok van, vagy hallucináltok, az európaiak kisajátították maguknak ezt a területet 1860 után és egyértelmű nyomot hagytak maguk után. Elég csak az épületekre nézni.

Shamian island in Guangzhou

Persze a füllesztő ázsiai meleg miatt azért az ember érzi, hogy valami trükkös dolog történik vele, és nem Saint-Tropezban császkál. Ha lehet, szánj ide több órát, és ne hagyd ki a tea shopokat.

Canton Torony

Az egyik kedvenc megállóm volt a városban. Toronymániás vagyok, és imádom a kilátást a magasból. Ugyan mindig remeg a lábam, mikor felérek, de minden egyes alkalommal legyőzöm ezt a félelmet és a végén még élvezem is a kalandot.

A Canton Torony egy kicsit más, mint a többi kilátótorony. Felmehetsz 500 m magasságra és a legtetején a kilátó teljesen nyitott. Bevállalósok egy buborékban “utazhatnak” a torony szélén. Elképesztő látvány, bárcsak tovább maradhattam volna, de vissza kellett érnem a hotelba egy gyors zuhanyra mielőtt a reptérre indultam.

Tipp: Elég sokat kellett sorban állnom, hogy feljussak. Mindig számolj kicsit több időt ilyen helyekre, nehogy a végén lekésd a csatlakozó járatot!

Canton tower in Guangzhou

Összegzés:

Egyedül, nőként teljesen biztonságban éreztem magamat a teljes nap során, ugyan volt sok rám szegeződő tekintet, és páran szerettek volna fotózkodni velem, ami persze rettentő furcsa volt, de mindenki nagyon kedves volt és segítőkész, még ha néha nem is tudtak nagyon angolul, valahogy sikerült kommunikálni.

Használd ki a lehetőséget ha át kell szállnod valahol! Néha eltolhatod az átszállás dátumát, és így megismerhetsz egy-egy új helyet.

Extra Tip: Biztos hallottál már arról, hogy Kínában blokkolják a Facebook-ot, Google-t, ezzel együtt a Gmail-t és még pár weboldalt. Én a Betternet almalmazását használtam telefonon, és a Google Chrome-os bővítményüket amikor laptopon böngésztem. Teljesen ingyenes, és egyszerűen használható. Csatlakozz az internethez, kapcsold be a Betternetet, és már működik is. Úgynevezett VPN-ként működik, ami Virtuális Privát Hálózatot jelent. Lényege, hogy egy titkosított kapcsolatot hoz létre, ami egyrészt neked szuper, mert biztonságosabb, mint ha csak közvetlenül használnál egy wifit-t, főleg ha egy kávézóhoz, reptérhez tartozó titkosítatlan internetről van szó. Ez mellett pedig ha épp egy amerikai szerverhez csatlakoztál, akkor úgy tűnik, mintha Amerikában lennél és onnan néznéd az emailjeidet.

 

Neked hol sikerült kihasználni a két átszállás közti időt?

 

Pin It on Pinterest

Share This